Tisztelt Hölgyek és Urak, Kedves Szülők, Nagyszülők, Tisztelt Tanári Kar!

Nagy nap a mai az itt ünneplő családok számára, mégis engedjék meg nekem, hogy itt és most csak és kizárólag az előttünk felsorakozott fiatalemberekhez szóljak, hiszen ők az est főszereplői.

Így aztán: Kedves Végzős Diákok!

Régen várt napra ébredtünk. Régóta terveztétek már, milyen is lesz a mai este, eddigi életetek egyik legszebb és legfontosabb eseménye. Régóta fontolgattátok, ki milyen ünnepélyes ruhában vonuljon fel a színpadra, hogy kitűzzék rá a zöld szalagot, régóta beszédtéma, hogyan fogtok önfeledten szórakozni, s mindez rendben is van így, mert ez a Ti estétek, a Ti ünnepetek.

Démokritosz, az atomista filozófus mondta egykoron, hogy az élet ünnepnapok nélkül olyan, mint a hosszú út vendégfogadók nélkül. Időnként meg kell tehát állnunk, megpihenni, végiggondolni életünket, megünnepelni sikereinket, de ugyanakkor nem árt leszűrni az élet tanulságait, majd feltöltődni, új erőt gyűjteni, hiszen várnak ránk az újabb megpróbáltatások.

Ma egy ilyen alkalom adódott. Ünnepelünk, ám egyben mérlegelünk is, és elsősorban lelki erőt gyűjtünk, hogy a tanév végi megmérettetés, az érettségi vizsga minél jobban sikerüljön.

Kedves Diákok!

Két évvel ezelőtt, amikor olyan elhatározásra jutottatok, hogy iskolát változtattok, ti sem tudhattátok, szüleitek sem sejthettétek, mi is vár rátok, és egyáltalán jó döntést hoztok-e. Helyes útra léptek-e, érdemes-e ilyen kockázatot vállalni? Azt kapjátok-e majd tudásból és emberségből, amire vágytok? Elsősorban ezek a kérdések vetődtek fel mindnyájatokban, és lassan eljön az idő, amikor meg kell fogalmaznotok a végső választ. És egyben arra is meg kell adni a feleletet, hogy Ti megtettetek-e mindent a sikeres tanulmányok érdekében. Hangyaszorgalommal gyűjtögettétek-e tanáraitoktól a tudás picike tégláit, hogy egykor katedrális emelkedjen belőlük? Kellőképpen megháláltátok-e szüleitek, nagyszüleitek gondosságát, odaadását és támogatását? A választ ki-ki maga gondolja végig.

Már csak azért is, mert a közös utunk lassan végéhez ér, és újabb kérdések fognak elétek tornyosulni. Azt viszont tudnotok kell, hogy minden napnak, minden pillanatnak megvan a maga szépsége. Ezért aztán ne féljetek a holnaptól, ne rettegjetek a jövő miatt, ne aggodalmaskodjatok az érettségi, majd a további megpróbáltatások kapcsán, inkább tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy minden nap tiszta lelkiismerettel, díszbe öltözött lélekkel térhessetek nyugovóra.

Ne féljetek a nehézségektől és a buktatóktól. Hiszen aki nem ütközik akadályokba, félő, hogy célja sincs, és egy helyben topog. Aki viszont kitartó lesz, az elvégzi majd az egyetemet, aki kitartó lesz, jó munkát talál, aki kitartó lesz, biztosan megleli élete párját, és aki kitartó lesz, révbe ér.

Most még kis ideig közös úton haladunk, ahol minden segítséget és támogatást megkaptok tőlünk, de aztán kénytelenek leszünk elengedni egymás kezét. Viszont így van ez rendjén. Az utak időnként összefutnak, a rajtuk járó emberek pedig nyomot hagynak egymás életében. Hol örömet, hol bosszúságot. De az utak egy idő után törvényszerűen más irányt vesznek. Az emberek pedig eltávolodnak egymástól, és csupán az emlékek szilánkjai maradnak velük.

Tanáraitok nevében mondhatom: Ha évek múltán csak pillanatokra, másodpercekre tudtok majd emlékezni közös utunkról, már akkor is megérte együtt haladni. Örülünk neki, hogy megismerhettünk titeket, és titkon reméljük, sikerült tartósan megfertőzni benneteket a tudás iránti vággyal. És bízunk abban is, hogy a felnőtté válásotok útját sikerült szelíden és tapintatosan egyengetnünk. Lehet, hogy volt köztetek olyan, akinek az iskola nem jelentett mást, csak egy nagy problémahalmazt, de hiszem, hogy végül az emlékek a tapasztalatok fényében megszépülnek.

A maradék közös időnkben csodáljátok hát a pillanatok varázsát, raktározzatok el minden szót, mozdulatot, pillantást, hogy erőt meríthessetek belőlük, és felidézve őket újra átélhessétek a kedves emlékeket. Mert ha leérettségiztek, több lesz ugyan a szabadságotok, de több lesz a felelősségetek is. Ekkor lesz jó lesz majd visszaemlékezni a közös percekre, órákra.

Márai Sándor írja Ég és Föld című művében a következőket: “Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. ... Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek... ...Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

Kedves Csinos Hölgyek és Öltönyös Urak!

Bízom benne, hogy a mi közös utunknak is van célja és lesz értelme. Itt vagyunk pár lépéssel a célvonal előtt. Ne adjátok fel! Mindent bele! További jó utat mindenkinek!