Tisztelt Ünneplő Közösség!

Tisztelt Vendégek!

Kedves Szülők és Diákok!

Mélyen Tisztelt Kollégák!

            Sok szeretettel és nagy tisztelettel köszöntök mindenkit a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium tanévnyitó ünnepségén.

            A sablonos évnyitó beszédek – bizonyára mindenki tudja – arról szoktak szólni, hogy véget ért a szünidő, újra itt a szeptember, elérkezett az új tanév, és mindenkire sok feladat, sok-sok munka vár. Nincs ezzel persze semmi baj, hiszen a mondat minden egyes állítása igaz, valóban megállja a helyét. Úgy hiszem azonban, hogy egy köznapokon felülemelkedő megszólalásnak némileg emelkedettebbnek, magasztosabbnak illik lennie. Így aztán jómagam is megpróbálok az ünnephez méltóan felemelő, lelkesítő, ugyanakkor pátoszmentes, józanul értékelő gondolatokat közvetíteni.

            Igen, ünnep van, és az ünnepről árulkodik minden külső jel. Nem csupán azért gondolom, mert mindenki szép ruhát öltött magára, drága parfüm illatfelhőjébe burkolózott és örömmel várta a mai nap nagy találkozásait. Nem csupán azért vélem így, mert több mint félszáz új arcot köszönthetünk körünkben. Elsősorban azért hiszem, hogy ünnep van, mert újabb bizonyítékokkal, újabb adalékokkal támaszthatjuk alá, amit az elmúlt nyár is igazol: iskolánkban valódi közösség formálódik.

            Tavaly – amikor már tudtuk, hogy korábbi állomáshelyünk, a Vámbéry Ármin Alapiskola szűkösnek bizonyul számunkra – elkezdtünk új otthon után nézni. A lehetőségeink eléggé korlátozottak és behatároltak voltak, hiszen gyorsan kellett döntést hozni, és a városban nem sok olyan épület található, amely megfelel az egyre gyarapodó növendékbázissal rendelkező intézményünknek. Az érvek végül a Smetana ligeti alapiskola mellett szóltak, és Hájos Zoltán polgármester úrnak, valamint Pavlíková Žaneta igazgatónőnek köszönhetően elfoglalhattuk új hajlékunkat. Pontosabban: elfoglalhattuk volna. Hiszen a majdnem egy évtizede használaton kívül álló épületrész megdöbbentő és keserves látványt nyújtott. Széles körű átalakítás, építési és karbantartási munkálatok vártak ránk. Az ehhez szükséges anyagi fedezet jelentős részét a Közép-európai Alapítvány jóvoltából sikerült biztosítanunk, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani. Kaptunk viszont egy másik nagy segítséget is, mégpedig a szülők és diákjaink támogatását. Volt, aki építőanyaggal, volt, aki falfestékkel járult hozzá a rekonstrukcióhoz, volt, aki a költöztetést biztosította, és nagyon sokan olyanok is, akik „pusztán” saját erejüket adták a köz javára a nagytakarítás vagy a hurcolkodás során, még olyan is, aki májusban első érettségizőink között hagyta el iskolánkat.

            Szerencsére sokáig tartana felsorolni mindenkinek a nevét, így ha megengedik, ettől most eltekintek. Azt viszont fontosnak tartom elmondani, hogy örök hálával tartozunk nekik. Egyrészt azért, mert szinte felismerhetetlenné változtatták az iskola minden zugát, másrészt – és sokkal inkább ez játszik döntő szerepet – mert bebizonyították, hogy az összetartozás érzése csodákat művelhet. Ezzel egyúttal azt is igazolták, hogy a cél, amely a magángimnázium elindításakor szemünk előtt lebegett, nem volt délibáb. Nem hiú ábránd volt hinni, hogy tanár, diák és szülő igenis alkothat egy összetartó csapatot, amely közös szándékkal és egyesült erővel nagyot tud alkotni.

            Elsősorban ezért van hát ma ünnep, különösképpen a lelkünkben. Vannak persze még hiányosságok és fogyatékosságok, melyeket szeptember első napjaira nem sikerült maradéktalanul kiküszöbölni, ám ez nem árnyékolhatja be közös örömünket.

            Ahogy a Prédikátorok könyve mondja: „Mindennek megvan a maga ideje.” Ma – szívünk szerint – az ünneplésé, holnaptól a munkáé.

            Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

            Végezetül engedjék meg, hogy elmondjak három üzenetet és három kérést.

            Az első üzenet és kérés a szülőknek szól.

            Bár gimnáziumunk mindössze harmadik évét kezdi – mondhatnánk: még csak óvodáskorba lépett –, mi tudjuk, nagy a felelősségünk. Éppen ezért egyértelmű és pontos célokat tűzünk magunk elé, mert hatékonyak és eredményesek szeretnénk lenni. És azt szeretnénk elérni, hogy diákjaink – az Önök gyermekei – is mindenkor hatékonyak és eredményesek legyenek. Minden diák és minden tanár más értéket hordoz magában, és a ma kezdődő tanévben mi elsősorban ezeket az erényeket szeretnénk felszínre hozni. Kérem, legyenek ebben hű segítőtársaink!

            A második üzenetet és kérést diákjainkkal osztanám meg. Az idősebbek talán már tudatosították, az elsősök majd idővel megtapasztalhatják, hogy tanárkollégáimmal együtt Szent-Györgyi Alberttel valljuk, hogy: „Az a sok adat, amit az ember fejébe belepréselnek, úgyis elpárolog… Ami megmarad, az a tudomány, vagy a művészet, vagy a szépség szeretete. A probléma megoldásának vágya, a tettrekészség, ezek az egyéni kvalitások fontosak. A szellemi éhség, az a fontos, ez azután megmarad az egész életben.”

            Kedves diákjaink!

           Adjátok meg az esélyt, hogy felkeltsük bennetek ezt a vágyat, és ha már minket választottatok, ne lepődjetek meg azon, hogy mindenkitől megköveteljük a képességeihez mért maximális teljesítményt!

            És végül, de nem utolsó sorban kollégáimnak tolmácsolnám Hamvas Béla üzenetét: „A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg.” Százötven gyermek, százötven család bízik bennünk. Ne okozzunk nekik csalódást! Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy a 2010/2011-es tanév is mindenki számára sikeres legyen!