Liberális politizálóként (és még véletlenül sem politikusként!!!) indultam…
Először a Független Magyar Kezdeményezés, majd a belőle megszülető Magyar Polgári Párt Országos Választmányának tagja voltam. A választmány névsora egyébként – talán elég sokat elárul – így kezdődött: A. Nagy László, A. Szabó László, Angyal Béla stb.
Már diákként bíráltam több szent tehénként kezelt politikust, nyíltan elmondtam a véleményemet minden kényes kérdésben. Később tanárként is a plurális gondolkodásmód híveként ismerhetett mindenki, és komoly vitáim voltak barátaimmal, ismerőseimmel, akik pl. az Együttélés hálójában landoltak.
Amikor viszont a helyzet úgy hozta, hogy a mečiari kezdeményezés hatására egy párttá kellett alakulnia a három magyar politikai szubjektumnak, kénytelen voltam beismerni, ez az egyetlen lehetséges út, s közös ernyőszervezet politikai platformjain kell továbbvinni a különböző ideológiai alapok összefonását a szlovákiai magyarok érdekében. Szükség volt az összefogásra, a közös célok és törekvések azt kívánták, mindenki tegye félre saját egyéni elképzeléseit.
Amikorra a belső szabályok annyira csiszolódhattak volna, hogy mindenki megtalálja számítását ebben a politikai konglomerátumban (amely ismétlem: nem volt természetes képződmény), addigra elérte az MKP-t is a hiúság talaján szárba szökkent kór, amely bomláshoz vezetett. Hogy mennyire volt ebben szerepe a belső faktoroknak (pl. kicsit úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát…) vagy a külső tényezőknek (pl. oszd meg és uralkodj!), ma már gyakorlatilag mindegy. Az viszont, hogy milyen lesz a magyarság sorsa Szlovákiában, helyzetbe kerülhet-e még valaha a szülőföldjén, cseppet sem mellékes. Nem volt hát mindegy, kik és hogyan kívánták, illetve kívánják képviselni. Ebből a szempontból döntő jelentőségű volt a 2010. június 12-i parlamenti választás.
Fájó, de a kellemetlen dolgokat is ki kell mondanunk saját közösségünknek. A felvidéki magyarok száma ugyanis az elmúlt évtizedben rohamosan csökkent és előreláthatólag tovább fog apadni. Mindez nem is igazán a népszámlálás adatain mérhető, hanem sokkal inkább a közoktatási statisztikákon, melyek rémisztő számokat tárnak a kutakodó ember elé. Hosszú távon ezért – ha nem módosul pozitív értelemben a választási törvény, márpedig ez aligha várható – gyakorlatilag nincs esélye két, magyarokat (is) képviselő pártnak a szlovák politika színpadán.
Az elmúlt napokban lehetett ígérni autópályát, újabb egyetemet vagy akár rendet a DAC-ban, mindez viszont – ha egyáltalán megvalósítható lenne – csak akkor érne valamit, ha egyértelmű jövőképet is mellé tudnának tenni a kampányra szánt összegekből ítélve jómódú jelöltek, ha látnánk, mit terveznek annak érdekében, hogy magyarként maradjunk meg e tájon, és haszonélvezői lehessünk az általunk megteremtett javaknak. Félő viszont, hogy a sok esetben szlovák tanítási nyelvű iskolát végzett vagy vegyes házasságban élő magyarjaink pártja bármennyire is törekszik a magyar-szlovák együttműködés javítására, csak a még gyorsabb asszimilációt gerjeszti. Mindez annak köszönhető, hogy ezek az emberek már más identitással, más kulturális kötődéssel rendelkeznek, és sokszor a történelem és a tradíciók ismeretének hiányával hívják fel magukra a figyelmet. (Hihetetlen pl. az is, mennyire pocsék helyesírással jegyzik hozzászólásaikat a szociális hálók fórumain.)
A pártszakadás egy évvel ezelőtt megtörtént, az egymásnak feszülés szem- és fültanúi lehettünk nap mint nap. Ezen – úgy tűnik – ma már nem nagyon tudunk változtatni. De akármilyen hihetetlen: a felelősség ez alkalommal már nem a politikusoké. Mindenről a választók döntöttek. Ennek következtében hét főre csökkent, vagyis számbelileg meggyengült a magyar parlamenti képviselet. Az elkövetkező négy év, s közben a 2011-es népszámlálás majd megmutatja, mire hivatott ez a népcsoport. Most viszont már mindenkinek viselnie kell a szombati döntés következményeit.
Liberális politizáló (és még véletlenül sem politikus!!!) vagyok… Tiszteletben tartom a politikai másságot, a másként gondolkodást. Annak viszont nem örülnék, ha több mint százezer választót senki sem képviselne érdemben.
