Az MKP új elnöke – megválasztása után – úgy nyilatkozott, hogy a parlamentből kikerülve meg kell találni az utánpótlást, és mivel sokan sürgették a fiatalítást, a párt ez irányba lépett.
Olvasom az új elnökség névsorát, és töprengek. Mezei (értsd: mindenféle funkció nélküli) párttagként a változás motívumain és megoldásain rágódom már egy hete, amióta az MKP – úgymond – fiatalított… Ha ez a megújhodási folyamat azt jelenti, hogy később született személyek kerülnek a vezetésbe, akkor már valóban lépett a párt. A kérdés csupán az: jó irányba történt-e ez a lépés?! Elegendő-e a politikai sikerhez az, hogy valaki később látta meg a napvilágot, mint mások? Garanciát jelent-e a pártcsatározásban, hogy az illető egyén még nem fogyasztotta el kenyere javát?
Ha igaz lenne, hogy a választópolgárok hatékony meggyőzésére elegendő biztosíték a fiatal életkor, minden párt a 18. életévüket betöltött friss érettségizőket, esetleg az újdonsült diplomásokat ültetné pozíciókba. Ha így működne a világ, minden politikai szubjektum hamvas lányokat és zsenge legényeket állítana csatasorba. Tudjuk azonban, hogy a siker nem minden esetben korfüggő. A sikerhez kell némi tudás és tapasztalat is, amit persze elsősorban a gyakorlatban lehet megszerezni, de – a közösség szempontjából – egyáltalán nem mindegy, milyen áron.
Úgy gondolom, hogy (és különösképp érvényes ez a parlamenten kívüli politizálás esetén, amikor nincsenek csábító bársonyszékek és egyéb osztogatható posztok) elsősorban azokat kellene magasba emelni, akik méltóak rá, akik rászolgáltak, akik már tettek valamit a pártért, a szlovákiai magyarságért, urambocsá, munkájukkal, közéleti szereplésük és eredményeik alapján vívtak ki elismerést, s egyben nem fűződik nevükhöz semmi negatívum, nem nyitnak a párt ellen támadási felületet. Ha nem ezt az utat választja az MKP, akkor a jövőben már nem szükséges kongresszusokat összehívni, nem kellenek szavazások, elegendő lenne akár sorsolással eldönteni, ki legyen az elnökségben. Vagy elegendő lenne egy bűvészt alkalmazni, aki szükség szerint előhúz kalapjából egy újabb és újabb nyuszit. Mindegy, hogy fehér lesz-e vagy szürke, az sem számít, hogy van-e sapkája vagy nincs, hiszen úgyis rajta verik majd el port. Felkészült-e erre a párt? És felkészültek-e erre az MKP fiataljai? Tisztában vannak-e vele, milyen fába vágják fejszéjüket? Átérzik-e azt a felelősséget, hogy esetenként százezrek nevében kell megszólalniuk? Vagy egyszerűen csak az ambíciók munkálkodtak bennük, amikor elfogadták a jelölést?
Tény, hogy a politikában szükséges a becsvágy és a törekvés, s ez vitathatatlan. De azért jó lenne, ha az MKP (legalábbis a felső vezetésben) már az új út elején rögtön megpróbálna megszabadulni az önjelöltektől, az egyes (jelenleg még) mértékadó párttagok liblingjeitől, mert újabb zsákutcába jut. Jó lenne, ha az MKP a programalkotást elsősorban felkészült, ugyanakkor még lendületes, erőteljes, nem kiégett szakemberekre bízná, életkortól függetlenül. Mert a kongresszus eseményei és az eltelt hét történései alapján úgy érzem, valaki valamit megint nagyon félreértett. Az elsődleges lényeg ugyanis nem az átlagéletkor csökkentése kellene, hogy legyen, hanem a szakmaiság, a profizmus megerősítése minden területen. Mert kell egy fiatalos, világos jövőkép, majd ez alapján egy cselekvési terv, és – végül, de nem utolsó sorban – kellenek hozzá emberek, akik mindezt képesek megvalósítani. Attól tartok, az MKP rossz sorrendet választott, amikor először az embereket jelölte meg…
Senki ne értse félre, amit itt leírtam! Nem az MKP ifjú titánjai ellen beszélek, mert ugyanígy elemezhettem volna korosabb társaik újabb szerepvállalását is, csak a pártot – és rajta keresztül a többszázezres közösséget – féltem. Hogy mindenki biztos legyen benne, üzenem: sok sikert kívánok nekik, de egy év múlva, ha a következő közgyűlésen újra választásokra kerül sor, ne az életkoruk miatt maradjanak az elnökségben.
